2011. február 26., szombat

Lánchíd



A magyar főváros Budapest egyik jelképe, a világörökség része. A Lánchíd volt az első állandó híd a Duna magyarországi szakaszán, mely összeköttetést biztosított a Duna két partján, így biztosította Buda és Pest között is az átkelést a két városrész között a Duna felett.
A híd a maga kategóriájában (három-nyílásu, kőpilléres merevítő-tartós függőhíd) a világ láncokra függesztett legnagyobb és mindmáig az egyik legszebb hídja. A hídépítés előkészülete a megvalósításig "a legnagyobb magyar" gróf Széchenyi István munkásságának köszönhető.
A híd terveit William T. Clark hídtervező készítette. Építésvezetőnek pedig Adam Clark fiatal skót mérnököt kérték fel. Később róla nevezték el a Lánchíd budai hídfőjén a teret (Clark Ádám tér) melyet az Alagút köt össze a Krisztina várossal.

A várhegy alatt épített alagút szükségességét már Széchenyi is felvetette. A Lánchidat 1849 november 20-án az Alagutat pedig 1865-ben adták át a forgalomnak.

Az Alagút elkészültéig meg kellett kerülni a Várnegyedet ahhoz, hogy nyugati irányba tovább lehessen haladni.
Anekdota szól az Alagútról, például ha esik az eső a Lánchídat betolják az Alagútba. Érdekesség képpen az Alagút hossza (350 m) csaknem megegyezik a Lánchíd hosszával. (teljes hossza 380 m) Egy anekdota pedig a hídfőket diszítő oroszlánokról szól. (Marschalkó János szobrász alkotása) mégpedig az, hogy az oroszlánoknak nincs nyelvük.


Az oroszlánoknak van nyelvük, csak alulról, a járda szintjéről nem látszik.

video

Jelenleg a 200 Forint forgalmi érme hátlapján is a Lánchíd látható.

A lánchídról bőbebben

A Clark Ádám térről a Várhegyre a Budavári Siklóval is fel lehet jutni.

Gróf Széchenyi István fia Széchenyi Ödön kezdeményezte a különleges vasútnak a megépítését. Európában a második ilyen szerkezet volt, melyet 1870-ben avattak fel.
A második világháborúban súlyosan megrongálódott, hosszú évtizedek után 1986-ban indították újra.


2 megjegyzés: