2011. február 19., szombat

Nemzeti zászló


Amikor egy korábbi bejegyzésemkor a blog-ban arról írtam, hogy szeretném megismertetni az unokámat szülőhazája Magyarország kultúrájával, történelmével, hagyományaival, mindennel, ami az identitásának kialakításában segítségére van, nem gondoltam, hogy ilyen hamar a "lényegre kell térnem"!
A tegnapi beszélgetésünk közben megkérdeztem tőle, hogy tudja-e milyen színek vannak a nemzeti lobogónkban. Na-ná hogy tudta, hiszen egy kisebb méretű magyar zászló van a szobájában is, a színeket meg ismeri! Azért hozzá tette, hogy olyan színű szalag van a kolbászon is. (Gyulai kolbász), így duplán örültem a válasznak! Magyar termék! A gyerek is és a kolbász is!
Na akkor neki futok a témának!
A nemzeti zászló a nemzet minden polgára számára az egyik legfontosabb jelkép, amely kifejezi a hazaszeretetet, az identitást és a polgárok összetartozását. Nagyon fontos, hogy mindenki ismerje hazája zászlaját és becsülje azt.


A hivatalos állami és polgári zászló három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld vizszintes sávból áll. A "piros-fehér-zöld" színek 1948 óta használatosak.
Magyarország nemzeti színei közül a vörös az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt szimbolizálja. A trikolort a francia forradalom hozta divatba és tette meg a nemzeti lobogók alaptípusának.
A zászlóhasználatnak protokolláris szabályai vannak. Magyarország 2004. május 1.-e óta az Európai Unió tagja. 2011 január 10.-én ünnepélyes keretek között vonták fel Madridban is a nemzeti lobogónkat, mivel az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége kezdetét vette.

bővebben

Közeledik március 15.-e. Nemzeti ünnepünk, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja.
Ilyenkor és más nemzeti ünnepeken is pl. augusztus 20.-án is az épületek többségére kitűzik a nemzeti lobogót, és a Parlament előtti Kossuth téren felvonják az állami zászlót.

video







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése