2011. február 16., szerda

Spanyol oktatási rendszer

A téma megismerésében, nagyon az elején járok! Az unokám pár hónapos volt, amikor a családom elhatározta, hogy Spanyolországban fognak élni. Így ott tanult meg járni, beszélni. 19 hónapos volt, amikor először bekerült egy gyermek intézménybe, egy magán óvodába. Ez Esteponában van, az egyik San Lorenzo óvoda.
Kezdetben látva a fotókat, a hallotakat az óvodáról, nagyon megnyerő volt. A környék, az épület, az udvar a berendezés, a rendszer.
Ami viszont a külső adottságoknál még fontosabb volt, az óvónénik kedvessége, szakértelme, tudása. Ez volt a legfontosabb, egy olyan kicsi számára, aki addig a magyar nyelven hallott mindent.
Így a magyar nyelvvel egyszerre tanulta a spanyol nyelvet is. Ennek igazán most már nagy hasznát veszi.



A magán óvodának, tandíja van, de ezen kívül a szülők veszik meg az egyenruhát, a munkafüzeteket, az étkeztetést is aki erre igényt tartott.
Itt volt olyan csoport is akik bölcsödei korcsoportnak felleltek meg. Az unokám de. 10 órától kettőig volt óvodában. Otthon ebédelt és aludt délután. A délelőtti órák, nagyon hasznosak voltak, fejlődése szempontjából, és a közösségbe való beilleszkedése tekintetében is. Külön érdekes volt, hogy én meghatározott időben Budapestről is láthattam a foglalkozások közben, ugyanis a webkamera délelöttönként a termekben be volt kapcsolva.
Az óvodai munkafüzetek:




A mappákban nagyon sok anyag van a különböző foglalkozásokhoz.
Az állam egyébként elég helyet garantál a bölcsödés és óvodáskorú gyermekek számára.
Unokám 2 és fél évet járt a San Lorenzo-ba, majd szülei beiratták az "iskolába". Educatión Infantil)
Az iskolához vezető út

az iskola


Spanyolországban az iskolai előkészítő nem egyértelműen szabályozott, mint például a többi európai országban. Az iskolai előkészítő önkéntes és díjtalan. Az iskola előtti oktatásban 6 éves korig lehet részt venni. Az iskola előtti oktatás két részre bontható: 3 éves korig, illetve 3-6 éves korig. Ennek ismeretében most már érthető, hogy az iskolában olyan első osztály is van ahova 3-4 éves gyermekek járnak. Annak ellenére, hogy ez nem kötelező, a spanyol állam mégis számos magas színvonalú intézménnyel rendelkezik. Az egyes csoportok maximális létszáma 20-25 fő között lehet. ( az unokám egy 14 fős osztályba jár) Ez az iskola is magas színvonalon működik úgy a tanári testületet, mint a működéshez szükséges egyéb lehetőségeket beleértve. Tandíj nincs, viszont az egyenruhát a gyermekek részére, a tankönyveket, munkafüzeteket úgy szintén a szülők vásárolják meg. Félévenként képességi bizonyítványt kapnak a gyermekek.
A tantárgyak ebben az életkorban, 5 évesen, a következők:
Személyi autonómia, környezetismeret, környezetvédelem, angol nyelv, erkölcs és vallás. A képességértékelő bizonyítványt az elmúlt félév eredményeit, a karácsonyi szünet előtt kapták meg a szülők. A személyes tapasztalatom alapján mondhatom, hogy szeretetteljes, biztonságot adó közösség. Az óvodáról is hasonló volt a véleményem. A pedagógusok segítették a gyermekeket, koruknak megfelelő önállóság eléréséhez, az őket körülvevő világ megismerésében és felfedezésében. A szép szeretetére és a tudás igényére nevelték őket.
Az óvodában egy kedves, színes hernyó Papú volt az a játék amit hétvégén mindig más gyerek vihetett haza,





az iskolában Mika egy "kislány" rongybaba és a barátja Ratón egy egér.
A szülőkkel közös munkával fotókkal, pár mondatos leírással számoltak be a hétvégét követően a gyerekek, a családnál töltött programokról. A közelmúltban Paplo Picassoro életével, munkáival kapcsolatban kellett házifeladatként az erre a célra készített füzetbe alkotni.


Az iskolaév végén kapnak egy dvd-t és ezen egy összeállítást a színes programokról (ünnepek, kirándulások, iskolai élet)

video

A spanyol gyerekek 6. és 16. életév között iskolakötelesek. Körülbelül 70%-a nyílvános iskolát, 30 %-a privát iskolát látogat.

Bővebben

Nagyon szeretném az unokámat, a magyar kultúrával, az országgal, művészettel, történelemmel, irodalommal megismertetni. A blog írás ez is egy eszköz a számomra, így bele is kezdek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése