2011. július 1., péntek

Coral Magnum Mysterium

Június 25.-én a Coral Magnum Mysterium kórus nyári koncertjén voltunk Eszteponában a Szent Carmen templomban (Paroquia Ntr. Sra del Carmen)


Szent Carmen a halászok védőszentje. Róla nevezték el a templomot. A szentélyben lévő fa szobor szent Carmenről, 1964-ben készült és egy kápolnában volt, majd amikor 2000-ben elkészült a templom, a jelenlegi helyére került.





A koncerten a változatos programban volt egy meglepetés is! Előadták Kodály Zoltán Túrót eszik a cigány kórusművét. Először egy kislány énekelte el a Csipkefa bimbója c. gyermekdalt szép kis hangján hibátlanul, majd a kórus folytatta a művet. Nagy tapssal fogadta a közönség az előadást.



Kodály Zoltán egyik életcélja az volt, hogy Európa is megismerhesse nemzeti kultúránk valódi értékeit. Az általa meghirdetett jelszó "A zene mindenkié" ott és akkor a koncerten megvalósult. Mint annyi más kórusművében a mester ebben a műben is egy gyermekdalt dolgozott fel.
Túrót eszik a cigány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése