2011. május 22., vasárnap

Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplom

A Március 15. téren áll a Belvárosi templom. A tér megújult és mivel a templom külseje leromlott állapotban volt, így megkezdték a templom homlokzatának renoválását.



A templomkertben felállították Szent Kinga és Szent Hedvig Szobrait. A temlomot körülveszi egy "középkori kolostorkert" . Megtalálhatók itt az akkori kertek növényei, rózsa, bazsalikom, rozmaring.








A templom főbejárata előtti pad


A pad "támláján" tájékoztató a templom építészeti átalakulásairól

A pesti Duna part egyik legjelentősebb építészeti alkotása, az Erzsébet-híd hídfőjén álló, kéttornyú plébániatemplom, mely történetét és építészeti változatosságát tekintve méltán nevezhető Budapest templomának. A főváros épületei, templomai közül ez tekinthető az egyik legkorábbinak. Mind a nemzet, mind Budapest teljes történelme rajtahagyta a nyomait az épületen, s formálta azt társadalmi, vallási, viszonyainak, építészeti stílusának megfelelően. Ezen impozáns templomot sok pesti lakos és turista jól ismeri, mégis talán nem ismerjük pontosan a történetét, vagy nem merültünk el eléggé az építészeti-képzőművészeti rejtelmeiben. Az alábbi, fotókkal illusztrált írás jó lehetőség minderre. TOVÁBB
A Plébánia templom számos zenetörténeti esemény kiemelt helyszíne. Liszt Ferenc több alkalommal volt a misék és hangversenyek dirigense.
Missa Choralis-a itt hangzott fel Magyarországon először, Via Crucis című alkotásának pedig az ősbemutatója volt a Plébániatemplomban.

VIDEO




VIRTUÁLIS SÉTA A TEMPLOMBAN

Páratlan értékű középkori freskót találtak a templom szentélyében.

ITT



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése