2011. május 16., hétfő

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Ferihegyi repülőtér építése 1939-1944 között zajlott. Tervezője az ifj. Dávid Károly volt. Ebben az időszakban a repülőtér polgári, katonai, sportrepülői igényeket egyaránt szolgált. Ekkor épült a repülőtérre vezető gyorsforgalmi út is, mely a főváros gyors közúti közlekedését tette lehetővé. A háború utolsó éveiben a repülőtér létesítményei súlyos károkat szenvedtek, melyeket 1947-ig nem újítottak fel. Majd megkezdték a munkálatokat, és így 1950-ben nyitották meg újra a polgári repülés számára.



1957-re készült el a felújított utasforgalmi épület. Az 1960-as évek végére a nagyobb gépek megjelenésével és az utasforgalom növekedésével a repülőtér elérte kapacitásának határait. A Ferihegy 2 építését 1983-ban kezdték el. A 2A terminál tervei dr Herceg Károly és dr Jaklics Ervin építészek vezetésével az UVATERV-ben készültek.
1983-ban szintén az UVATERV tervei alapján épült irányító torony két pilonja közé lett újabb két szint beépítve, a meglevők alá.


Evvel a beruházással Ferihegy ismét nemzetközi szintű modern repülőtérré vált.

1997-1998 között tovább fejlesztették a 2-es terminált. A 2B terminál dr Jaklics Ervin építész vezetésével a KÖZTI és az UVATERV készítette.

Foto Civertan
2005-ben a magyar kormány privatizációs pályázatot hirdetett a Ferihegyi repülőtér 75 évre szóló hasznosításáról. Végül is az új tulajdonos 2007-ben a német Hochtief Airport Gmbh által vezetett konzorcium (HTA) lett a cég új tulajdonosa. Mivel a privatizációs szerződés előírt fejlesztési kötelezettségeket is a (HTA) 2005-ben a befektetői pályázathoz csatolta a Tima Stúdió, KÖZTI Zrt által készített tanulmánytervet. A tervezési program szerint a 2A és 2B terminálokhoz közvetlenül kapcsolódva kellett a bővítést végrehajtani. A fő hangsúly a főbejáratok megtartása mellett az új csarnokra került. Az összképet ez a központi épület szervezi.Az új csarnok épület SkyCourt (Égi udvar) nem csak külső megjelenésében, de belső terében is meghatározó. A két moduláris jellegű terminált egyetlen szerves egységgé kapcsolja össze.


A földi oldalon az épületrész határait az indulási oldali homlokzat, illetve a közúti híd adja. A légi oldalon, az épület 21 m-rel benyúlik a 2A és 2B homlokzatai vonala elé. A közel 70 m fesztávolságú acélszerkezetű tető, csak e két határvonal mentén kerül letámasztásra. A tetőszerkezet formája tükrözi az új terminál belső funkcionális elrendezését és működését. A földi oldalon ívesen leforduló, kétharmad részt tömör tetőfelület, méretei ellenére is erősíti a két meglévő utascsarnok funkcionális jelentőségét, a megmaradó főbejáratok helyét.

Építés közben
Az épületrész kisebb, földi oldalán, a homlokzat vonalában kialakított összekötő folyosó a 2A és 2B terminál között, fedett és zárt kapcsolatot ad, ugyanakkor üzemeltetési szempontból is nagy flexibilitást biztosít.
A SkyCourt külső és belső megjelenésében is az újonnan létrejövő épületegyüttes emblémája kíván lenni, megjelenésében is nemzetközi rangot biztosítva a repülőtér számára. Az épületrész legfontosabb eleme a kétszintes utasforgalmi tér, amelyen minden induló utas áthalad.

A beszállókártyák átvétele után, az utasbiztonsági ellenőrzést követően érkeznek az utasok a SkyCourt központi terébe, amely -a téri élményen túl- nagy alapterületen üzleteknek ad helyet. Emellett az indulási szinten, jelentős felületen pihenő és várakozóhelyek is kialakításra kerültek. A galéria szinten éttermek és légitársasági várók helyezkednek el.


A SkyCourt-ban készült fotókat a Living here and there blogból vettem át.

Az épület alatt új pinceszint készült, amely a 2B meglevő alagsori szintjéhez kapcsolódik. A terület egy része a teljes reptéri, ellátó-, biztonsági-, karbantartó, valamint a rendőrség és vámhivatal reptéri személyzete részére kialakított öltözőket foglalja magában. Az alagsorban kerültek kialakításra a kereskedelmi egységekhez tartozó, bérelt raktárterületek. Az árú szállítás és a személyzet közlekedése, a megmaradó terminálok határvonalán épülő 2-2 gazdasági liften keresztül bonyolódik. Az alagsorban kaptak helyet az épület működését biztosító elektromos-, és gépészeti központok. A SkyCourt- és egyben a teljes épület - középvonalában tervezett új alagsori teherforgalmi bejáraton keresztül zajlik az épület gazdasági ellátása.
Az épületrész földszintjén, az érkezési szinten kapott helyet a teljesen új koncepcionális és üzemeltetési alapokra helyezett csomagkezelő központ. A légi oldali funkció részben a megmaradó épületek alá is benyúlik. a földszint földi oldalán az indulási szinthez hasonlóan belső összekötő folyosó létesült a két terminál fél között. Innen nyílik a személyzeti bejárat.

PANORÁMA FOTÓK


Az új létesítmény (SkyCourt) melyet Tima Zoltán vezette KÖZTI-s építészcsapat tervei alapján, a KÉSZ-csoport fővállalkozásában készült, már a megnyitás előtt elnyerte a "Tierney Clark" díjat.
A díjat brit és magyar építőmérnökök 2000-ben alapították a budapesti Lánchíd angol származású tervezőjének tiszteletére.


Az Országgyűlés 2011 március 16.-án hozott döntése értelmében a Ferihegyi légikikötő neve Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett. A névváltoztatás Liszt Ferenc világhírű magyar zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából történt, emléket állítva evvel a XIX század egyik jelentős művészének.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése