2011. június 18., szombat

Escuela de arte ecuestre

Az 1980-as évek elején mint szülők, gondoltunk arra, hogy a gyerekünk ismerje meg a lovas sportot. Hogy kedvet csináljunk neki el is látogattunk Rádiházára, Zala megyébe. Ez akkor nem sikerült, azon egyszerű ok miatt , hogy allergiás lett a ló kipárolgására és az istálló szagra. Annyira komoly volt a dolog, hogy télen egyszer Lengyelországiban síszabadságon voltunk. Kirándultunk az erdőbe lovas szánnal. A szánról le is kellett szállni, és gyalog kellett az utat folytatni, az allergiás roham miatt. Szerencsére felnőtt korára kinőtte, és az unokámat már ő is kisérni tudja a lovardába. Hanka 2009-ben volt először Sotograndén lovas centrumban. Ott vezette futószáron a papája, a lovarda területén. Első perctől kezdve szereti és várja ezt a programot, hétről hétre.


Spanyolországban a gyermeklovaglás nagyon fejlett szinten van. Szinte minden méretű gyerek számára tenyésztenek megfelelő méretű lovat. Különböző a pónik fajtája is.
A pónilovas oktatásnak a célja, hogy a gyerek már kis korban, hozzászokjon a sporthoz és ez a sport is az élete részévé váljon. A pónilovaglással lehet a gyereket bevezetni a lovaglás világába.
Lényeges szempont, hogy minden gyerek biztonságban és egyensúlyban üljön a lovon. A lónak szinte a lovas testrészévé kell válnia, magabiztosan kell lovagolnia a póni lovon.
Hanka ahogy már írtam, túl van a futószáron való póni lovagláson. Most már haladó pónilovas. Az oktató 2-3 gyerekkel foglalkozik egyszerre. Rövidesen jön majd az az idő is, amikor leápolhatja a lovat, felnyergelheti, és egyedül be is vezetheti a pónit az oktatásra.



Hanka most az Escuela de arte ecuestre Costa del Sol lovardába jár, heti rendszerességgel. Itt 1998-ban alakult meg a Poni Club.
ez a BHS (British Horse Association) minősítése alapján Spanyolország egyik legjelentősebb és leghíresebb lovas központja, és egyben Európában is a legmodernebbnek számít. Tökéletes harmóniában van az andalúz környezettel, a Sierra Bermeja és a tenger közelében. Az andalúziai Lovas Szövetség a legmagasabb pontszámmal (4 kengyel) fokozattal minősítette a lovardát, mely vonzza a látogatókat egész Spanyolországból és Észak-Európából.
Elkötelezett szakmai team gondoskodik a lovak ellátásáról. Az állatorvosi klinika a legprofesszionalista, legjobb minőségű szolgáltatásokat nyújtja a lovak számára.
Saját kovácsműhely van, ahol tapasztalt patkolókovács gondoskodik a lovak lábának megfelelő ápolásáról.
A lovas Shop-ban megtalálható a kiegészítők egész sora és márkája.




Cipők, kesztyűk, kabátok, sisakok, bokavédők, stb.
142 box van a lovak számára,



két zuhanyozó,

36 karám van szabadtéren, áram és víz csatlakozással.


A lósétáltató hat lovat tud egyszerre sétáltatni, a gumi burkolaton, a friss levegőn.



A beltéri pálya 24m x 24m természetes fénnyel és szellőzéssel, nyugodt környezetet biztosít egyaránt a ló és lovasa számára. Fény és hangtechnikával felszerelt. Befogadó képessége 1250 néző kísérheti a lelátókról és az ülésekről a rangos, nemzeti és nemzetközi lovasversenyeket, bemutatókat. Rendezhetnek itt akár 2000 vendég részére is kiállításokat.

A szabadtéri pálya 7000 m2 területen van, a nézőtér 2500 fő befogadására alkalmas. Szintén alkalmas a pálya magasszintű versenyek megrendezésére illetve a bemutatókra is.
Rendkívül jó anyagokat használtak (kvarchomok és geotextilia) biztosítva ezáltal a rugalmasság fenntartását és a homok megfelelő nedvességét.

És végül de nem utolsó sorban, az ügyfelek és látogatók számára az étterem egy egy nagyszerű találkozási pont, ahol a rusztikus hangulatú belső teremben, vagy a teraszon fogyasztható a változatos menü.



BŐVEBBEN
VIDEO

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése