2011. június 27., hétfő

San Juan Szentiván-éj

Spanyolország mindennapi életében nagy szerepet játszanak a színpompás ünnepek (fiesta), a vallási eredetű romériák, a helyi látványos több napos vigasságok. Minden városnak meg van a maga védőszentje. Esteponának San Isidor a védőszentje.
Isidor (szent) (1070-1130) Madridban született szegény parasztszülőktől. A 6-7. században élt híres tudós szent után kapta a nevét, bár ő sem írni, sem olvasni nem tudott. Szülei taníttatás helyett elültették lelkében az ima szeretetét és a bűntől való irtózást. Életében jámbor magatartása miatt furcsán néztek rá, de halála után sokan imával kérték közbenjárását. A beteg II. Fülöp spanyol királyhoz is elvitték koporsóját mint ereklyét. A király, miután felépült betegségéből, maga szorgalmazta legjobban ennek a parasztembernek a szentté avatását. A tudós ról a másik Szent Izidorról
Bővebben
Ferias y Fiestas mayores városi fesztivál, július elején indul. Virgin del Carmen a halászok védőszentjének ünnepe július 16.-án van, és tradicionális ünnep San Juan ünnepe június 23-24 éjszakája.
Ez egy varázslatos éjszaka. Az év legrövidebb éjszakája, amikor a hiedelmek szerint bármi megtörténhet. Világszerte örömtűzeket gyújtanak,




melyeknek csodálatos erőt tulajdonítanak. A pogány kultúrában a Nap és ennél fogva a fény diadalának ünnepe volt. A keresztény liturgiában Keresztelő Szent János ünnepe. Az V. század óta ünneplik együtt ezt a napot az emberek.
Andalúziában a tengerparton gyűlnek össze, barátok és családok. Éjszaka grilleznek steak-et szardíniát, grillkolbászt, egyéb húsokat.




Petárdákat gyújtanak, úsznak a tengerben. ünneplik az életet. számukra a családi kapcsolatok a legfontosabbak! A parton több méter magas papírmasé figurákat építenek, melyeket 24.-én éjfélkor meggyújtanak.


Gyakran ezek a figurák (Facundo) a helyi ismert személyiségeket figurázzák ki.

A magyarok már a XI. században tüzet gyújtottak Iván előestéjén. Szokásunk régiségét a szlávos névváltozat bizonyítja (Joann-Jovan-Ivan) Az arab és a bizánci források is megemlékeznek a pogány magyarok tűzmadaráról.
A nyári napforduló ünnepét egykor a jövendőmondásra is különösen alkalmasnak tartották. Karcagon és Kéthelyen a Szent Iván-nap előtti kakukkszó olcsó, az utána való drága gabonát jósolt. A palóc lányok a tűz kialvása után a kenderföldre mentek, és ott egyenként a kenderbe heveredtek. Azt tartották, hogy amelyikük után a letiport kender feláll, az egy éven belül férjhez megy. Abaúj-Torna vármegyében (A vármegye északi része ma Szlovákia míg déli része Magyarország területén fekszik), a fiatal házasok 13 szem parazsat tettek egy fazékba. Az asszony felhajította a fazekat jó magasra, és ha egy szem parázs sem hullott ki belőle, boldog családi életre számíthattak.

2011. június 25., szombat

Fin de Curso

Nehéz feladat volt Hanka szüleinek eldönteni, hogy a magán óvoda után melyik iskolába irassák be az elmúlt év tavaszán a gyermeküket. Hanka az igazán nagyon jó óvodából egy még jobb állami iskolába került Másfél évesen lett óvodás (nem bölcsödés) és négy és fél éves volt, amikor átkerült az iskolába. Spanyolországban van állami iskola, fél magán, és magán iskola.
Az állami iskolában 9-4-ig lehetnek a gyerekek. Azok a szülők akik nem tudják, mondjuk a munkaidő beosztásuk miatt elhozni a gyereket az iskolából, kénytelenek, fél magán, vagy magániskolába beíratni a gyermeküket. Ott ugyanis este 7-ig is bent maradhatnak. Az állami iskolában is a szülőknek kell meg venni az uniformist, a tanszereket, munkafüzeteket, és könyveket. A színvonalban nincs nagy különbség, sőt az állami iskolában a tanerőknek kötelező külön szakmai vizsgát is tenni, időről időre.
Benahavisban lévő állami iskolát az önkormányzat működteti. Azon kevés önkormányzatok közé tartozik, akik nincsenek eladósodva, jut keret a működtetésre, fenntartásra, felújításra is a településen belül.
A Benahavisi iskolában azokkal a gyerekekkel került egy korcsoportba, akik 2006-ban függetlenül attól, hogy az év melyik hónapjának, melyik napján születtek.Két osztályt is indítottak a 2006-ban született gyerekek számára. Hanka osztálya 17 fős lett. Ez az oktatás szempontjából is nagyon kedvezően alakult. Az oktatás spanyol nyelven folyik, napi angol nyelvórával. Angolt már a magán óvodában is tanult Hanka. Az iskolában 9-2-ig van, így lehetőség nyílik a délutáni különórákra is. Különórák az iskolában is vannak négy óra után. Zongora órára például az iskolában van lehetőség. Most a lovardába jár a legszívesebben, és a flamenco- ra. Van külön privát angol nyelvóra, és ritmikus sportgimnasztika. A nyári szünetben is szükséges lesz a napi úszás mellett sportolásra. Ez most éppen kialakulófélben van.
Az osztályban különböző nemzetiségű gyerekek járnak. Egy ír, egy belga, egy német, egy magyar, hat angol, a többi spanyol származású gyerek.
Június huszadikán volt az évzáró ünnepség az iskolában. Ezen az igazgatónő (Seno Rosa ) külön köszönetet mondott az önkormányzatnak, kihangsúlyozva a segítséget amit kap az iskola. Elmondta, hogy az iskola egy nagy család, a különböző nemzetiségű összetétel ellenére.

Az ünnepségen a délelőtti első programokat a 4-5-6 évesek csoportjai adták. Nagyon lelkesek voltak, és látszott a sok munka a végeredményen.
Ebbe az iskolába a gyerekek 17 éves korukig járhatnak.





Az ünnepség után még két óráig bent maradtak a gyerekek, így nekünk volt időnk egy kis sétára a fő utcán az Avenida de Andalucia-an egy spanyol reggelire és egy kávéra (Café con leche)


A spanyol reggelit általában a tapas bárokban 12-ig szolgálják fel, de azért van kivétel is! Nem egy bonyolult dolog. Platnin, vagy kenyérpirítóban pirított kenyér, extra olívaolajjal meglocsolva. Hozzá egy hámozott paradicsom, amit lereszelnek, és összekevernek kevés sóval és olívaolajjal.




Mellé lehet még hajszál vékonyra szeletelt sonkát (jamon) és sajtot is fogyasztani.
Több fotó ITT
Kettőkor mentünk vissza az iskolához. Néhány fotó az iskola környezetéről.





A fotók az iskola előtti játszótéren készültek.


A híd túl oldalán, közel az iskolához, szintén az önkormányzat kezelésében lévő foci pálya és az uszoda. Itt rendezik az iskolai sportnapokat.



A Gran Hotel Benahavis Spa egy luxus spa szálloda egy szabadtéri medencével és nagy kerttel.

2011. június 18., szombat

Escuela de arte ecuestre

Az 1980-as évek elején mint szülők, gondoltunk arra, hogy a gyerekünk ismerje meg a lovas sportot. Hogy kedvet csináljunk neki el is látogattunk Rádiházára, Zala megyébe. Ez akkor nem sikerült, azon egyszerű ok miatt , hogy allergiás lett a ló kipárolgására és az istálló szagra. Annyira komoly volt a dolog, hogy télen egyszer Lengyelországiban síszabadságon voltunk. Kirándultunk az erdőbe lovas szánnal. A szánról le is kellett szállni, és gyalog kellett az utat folytatni, az allergiás roham miatt. Szerencsére felnőtt korára kinőtte, és az unokámat már ő is kisérni tudja a lovardába. Hanka 2009-ben volt először Sotograndén lovas centrumban. Ott vezette futószáron a papája, a lovarda területén. Első perctől kezdve szereti és várja ezt a programot, hétről hétre.


Spanyolországban a gyermeklovaglás nagyon fejlett szinten van. Szinte minden méretű gyerek számára tenyésztenek megfelelő méretű lovat. Különböző a pónik fajtája is.
A pónilovas oktatásnak a célja, hogy a gyerek már kis korban, hozzászokjon a sporthoz és ez a sport is az élete részévé váljon. A pónilovaglással lehet a gyereket bevezetni a lovaglás világába.
Lényeges szempont, hogy minden gyerek biztonságban és egyensúlyban üljön a lovon. A lónak szinte a lovas testrészévé kell válnia, magabiztosan kell lovagolnia a póni lovon.
Hanka ahogy már írtam, túl van a futószáron való póni lovagláson. Most már haladó pónilovas. Az oktató 2-3 gyerekkel foglalkozik egyszerre. Rövidesen jön majd az az idő is, amikor leápolhatja a lovat, felnyergelheti, és egyedül be is vezetheti a pónit az oktatásra.



Hanka most az Escuela de arte ecuestre Costa del Sol lovardába jár, heti rendszerességgel. Itt 1998-ban alakult meg a Poni Club.
ez a BHS (British Horse Association) minősítése alapján Spanyolország egyik legjelentősebb és leghíresebb lovas központja, és egyben Európában is a legmodernebbnek számít. Tökéletes harmóniában van az andalúz környezettel, a Sierra Bermeja és a tenger közelében. Az andalúziai Lovas Szövetség a legmagasabb pontszámmal (4 kengyel) fokozattal minősítette a lovardát, mely vonzza a látogatókat egész Spanyolországból és Észak-Európából.
Elkötelezett szakmai team gondoskodik a lovak ellátásáról. Az állatorvosi klinika a legprofesszionalista, legjobb minőségű szolgáltatásokat nyújtja a lovak számára.
Saját kovácsműhely van, ahol tapasztalt patkolókovács gondoskodik a lovak lábának megfelelő ápolásáról.
A lovas Shop-ban megtalálható a kiegészítők egész sora és márkája.




Cipők, kesztyűk, kabátok, sisakok, bokavédők, stb.
142 box van a lovak számára,



két zuhanyozó,

36 karám van szabadtéren, áram és víz csatlakozással.


A lósétáltató hat lovat tud egyszerre sétáltatni, a gumi burkolaton, a friss levegőn.



A beltéri pálya 24m x 24m természetes fénnyel és szellőzéssel, nyugodt környezetet biztosít egyaránt a ló és lovasa számára. Fény és hangtechnikával felszerelt. Befogadó képessége 1250 néző kísérheti a lelátókról és az ülésekről a rangos, nemzeti és nemzetközi lovasversenyeket, bemutatókat. Rendezhetnek itt akár 2000 vendég részére is kiállításokat.

A szabadtéri pálya 7000 m2 területen van, a nézőtér 2500 fő befogadására alkalmas. Szintén alkalmas a pálya magasszintű versenyek megrendezésére illetve a bemutatókra is.
Rendkívül jó anyagokat használtak (kvarchomok és geotextilia) biztosítva ezáltal a rugalmasság fenntartását és a homok megfelelő nedvességét.

És végül de nem utolsó sorban, az ügyfelek és látogatók számára az étterem egy egy nagyszerű találkozási pont, ahol a rusztikus hangulatú belső teremben, vagy a teraszon fogyasztható a változatos menü.



BŐVEBBEN
VIDEO

2011. június 5., vasárnap

Belváros új Főútcája

Mielőtt elkezdtem írni a pesti belváros új Főútcájáról, elolvastam ebben a témában néhány virtuális rovatot, comment-et a posztokhoz. Személy szerint nem tudok erről a projektről egy szót sem írni negatív előjellel. Ezt megteszik helyettem a "hozzáértők". Negyed századon keresztül szűkebb pátriám volt a Petőfi Sándor utca a környező utcákat, tereket Duna-partot beleértve, vagy 500 m sugarú körben. Lakásunk ablakaiból ráláttunk a Főposta épületére, a magyarországi építészet egyik nagyszabású alkotására (1873) műemléki védettség alatt áll. Van összehasonlítási alapom ebből az időből a belváros mint közösségi életteret tekintve. Amikor a leendő főutca egyik házának polgári lakásában éltünk családommal, reménykedtem hogy egyszer visszanyeri a belváros a régi hangulatát. Nem sikerült belvárosi lakosként kivárni! Ennek ellenére örömmel tölt el az eddigi megújulás, és várom a folytatást!

























Alföldi a Kecskeméti utcában

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata 2007. augusztus 8-án írt ki nyílt közbeszerzési pályázatot „Főutca Program tervezése” címmel. A pályázat alapján a tervezési megbízást a Közlekedés Kft. vezette konzorcium nyerte el, a városépítészeti és komplex környezetrendezési munkarész készítője az M-Teampannon Kft.s73 Kft. tervezőcsoport volt.
A projekt I. üteme 2010 áprilisára készült el.
FOTÓGALÉRIA
Nem csak az utcák lettek szebbek, de a levegő minősége is jobb lett. A Belváros főútcája elnevezésű projekt II. ütemének részeként, hamarosan átalakul a Ferenciek tere is.
Talán a közeljövőben a volt szűkebb lakókörnyezetem visszanyeri korábbi funkcióját is, hogy lehet reprezentálni vele, nem lesznek bezárt kereskedelmi egységek, vissza tér a kultúra.
VIDEO