2011. november 29., kedd

Készülődés Karácsonyra

Advent a Szent András ünnephez (nov. 30) legközelebb eső vasárnappal, illetve annak előestéjével kezdődik.
Előző év Advent első vasárnapján Esteponában voltam, most Budapesten készítem elő a családi karácsonyunkat.



Bár az adventi koszorú nem liturgikus jelkép, segíti a ráhangolódást a karácsonyra a családnak, és közösségnek.
Megcsodáltam a Piarista Rend Központi Épülete mellett állított adventi koszorút.
A liturgikus szín a viola (kivéve Advent harmadik vasárnapján, amikor szabad a rózsaszínt használni)
Bővebben Adventről ITT
Végig sétálltam a Váci utcában,




majd a sétát folytattam a Vörösmarthy téren a 13. alkalommal megrendezett  Karácsonyi Vásáron.


Az első alkalommal hagyományőrző szándékkal rendezték meg a vásárt. Mára már hagyománya van, több nemzetközi elismerést is kapott.




Túrisztikai látványosság lett a vásár. 50 különböző méretű faházban kínálják a népművészeti, kézműves termékeket (szövők, csontfaragók, nemezelők, üvegfúvók, ajándéktárgyakat készítők)




és a hangulatos falatozókban pedig az ünnepi ételeket, forró italválasztékot.











A bőséges kínálat segítheti a gondos személyre szóló ajándék kiválasztását, vagy ötletet meríthetünk a mínőségi kínálatból.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése