2011. augusztus 14., vasárnap

Nerja


Kirándultunk Nerja-ba. Nerja egy tengerparti üdülőhely Malagától 50 km-re.

Régen egy kis halászfalú volt, most népessége 12 ezer főre tehető, de szerencsére elkerülte a közeli településekre jellemző sűrű beépítés a több emeletes épületekkel. A város hangulata változatlan maradt, a keskeny, kanyargós kis utcáival.
A Sierra Nevada lábainál a 16 km-es partszakasz igazi túrista paradicsom. Sok kis öböl a sziklák közötti strandok,


porszerű homok, átlátszó tiszta víz, mind adott az önfeledt fürdőzéshez. A vízi sport kedvelők rendelkezésére áll többféle lehetőség is. Vízisí, búvárkodás, vitorlázás, motorcsónak által vontatott ernyőzés.


Egy hagyományos ernyőt erősítenek a vállalkozó szellemű egyénre, aki a parton néhány métert fut, majd mivel a motorcsónak gyorsítja, és a szél adja a felhajtó erőt, ezért a levegőbe emelkedik. A víz felett 30-70 méterre vitorlázhatnak az ügyesebbek, miközben, a motorcsónak húzza őket. A kilátás és az élmény leírhatatlan.


A történelmi belváros (épült 1487) szíve a Balcon de Europa. Ez egy mór kastély helyén álló erkély egy hatalmas szikla tetején, mesés kilátással a Földközi tengerre, a szikla közelében lévő öblökben lévő strandokra, háttérben a ködös hegyekkel.

A balkonra egy gyönyörű sétány vezet, mely egyben összeköti a teraszt egy hangulatos térrel, ahol nyüzsgő élet folyik, köszönhető az éttermeknek, kávézóknak. Kínálják a tenger gyümölcseit, sűlthalat, vagy egyebet, a spanyol és a nemzetközi gasztronómia kínálatából.

Video


A népszerű nevet (Balcon de Europa a Mirada, vagy nézőpont) XII. Alfonso király adta a helynek, aki 1885-ben egy katasztrofális földrengés után látogatott erre a helyre. Magával ragadta a jelenet, amit látott. A helyi folklór szerint állt a helyszínen ahol most a Balcon áll és azt mondta, "Ez Európa erkélye) A helyi archív dokumentumok szerint, viszont, a név megelőzte a király látogatását. Ez nem akadályozta meg a hatóságokat abban, hogy a király életnagyságú szobrát a korlát mellé állítsák.

A téren áll a XVI. századi mór-barokk építészeti stílusok jellemzőivel az El Salvador templom. A szentélyben látható a Hétfájdalmú Szűzanya Alonso Cono mester freskója.

Fotó a szentélyről Nerja-Capistrano.com

A térről a kis szűk utcákon át lehet az óvárost elérni. Az utcákban kis üzletek kínálják a kézműves és tipikus spanyol termékeket, bort, olívaolajat, mézet, trópusi gyümölcsöket.





Nagyon sok kis étterem közül lehet válogatni. A város legromantikusabb részét akár lovaskocsin utazva is fel lehet keresni.


Néhány éve már tapasztaltam, hogy mennyire kihalt egy település szieszta időben, de most fotókkal is tudom érzékeltetni. Szóval elvétve lehet helyi lakost látni az utcákon.




Ebéd után a spanyol kisvárosban megáll az idő. A szieszta szó eredete a sixta, ókori latin-római munkanap hatodik órája, az ebéd ideje, körülbelül a mi mai délután három óránk. A legenda szerint az 1070-ben született Szent Izidor, a későbbi Madrid védőszentje, midőn földesura földjét szántotta, mindig szunyókált egy kicsit a déli órákban. Irigyei panasszal fordultak az úrhoz, aki nem törődött az áskálódókkal, hiszen Izidor egyetlen nap alatt több földet szántott fel, mint bárki más. A legenda úgy tartja, hogy míg a szent szunyókált, az angyalok hajtották tovább az ökröket. A mese szerint tehát Izidor sziesztázott először az Ibér földön, tőle tanulták el a spanyolok, akik olyan hűségesen ragaszkodnak évszázados szokásukhoz, hogy 2002-ben még a parlament felsőháza is hivatalos jelentésben ismerte el az ebéd utáni szundítás jótékony hatásait. (Fiesta Spanyolok és ünnepeik)

Nerja a barlangjairól a leghíresebb, mely a várostól 3 km-re van a Sierra de Almijara hegyen, kb. 200 méteren a tengerszint felett. A barlangot 1960 június 12.-én nyitották meg a látogatók előtt.


A mai napig a turisták előtt a barlangrendszer egyharmada látogatható, a többi rész kutatási terület. A "turista útvonal" kb. egy 45 perces séta.


A barlang egyik látványossága a 140 m2-es csarnok. Minden évben július utolsó két hetében rendezik meg a Costa del Sol egyik nevezetes kulturális programját a Festival de la Cueva de Nerja zenei és tánc fesztivált. Ez az esemény a páratlan szépség és a kivételes akusztika, felejthetetlen élmény a lírikus flamenco tánc, klasszikus zene kedvelőinek.
A kutatási területen régészeti kincsek találhatóak, a 25 ezer évvel ezelőtti korból, fekete, vörös barlangrajzok, az itt élő népcsoportok rajzai vadászatról, halászatról, állatokról: ló, őz, kecske, madarak. A barlang temetkezési helyül is szolgált.

A város és a barlangokhoz vezető úton egy a XIX századi spanyol ipari műemlék látható, az Acueducto de Aquila (Sas Aquadukt)


Nerja éghajlata egész évben enyhe, ez lehetővé teszi a szubtrópusi gyümölcsök termesztését.
A várost elhagyva Cordoba irányába található a Sierras de Tejeda Nemzeti Park, gazdag növény és állatvilággal. Érdemes megemlíteni a ragadozó madarakat és a vadkecskét. Népszerűek és ideálisak a turista utak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése