2012. szeptember 6., csütörtök

Erdőtűz Malaga tartományban

Eddig a blogban, nem írtam természeti katasztrófákról, de mivel most , hogy egy közeli erdőtűz miatt nekünk is álmatlan éjszakáink voltak, így írok erről is. Egy héttel ezelőtt, csütörtökön 18:50-kor keletkezett a tűz a Malagai kikötő közelében, ma még tisztázatlan körülmények között. 
Mi pénteken reggel nagyon erős füst szagra ébredtünk, és a teraszt is sűrűn borította a kormos pernye.
Folyamatosan figyeltük a híreket, olvastuk a neten a legfrissebb bejegyzéseket a különböző oldalakon, néztük a helyszíneken készült fotókat és videókat Az még külön sokkoló volt, ahogy megállás nélkül a lakópark közelében a fejünk felett közlekedtek a speciális légijárművel.



 
Megtudtuk, hogy a tűz keletkezése után, a nagyon erős szélben 10-15 m-es lángok, egy versenyautó sebességével nyugat felé terjedt. Az erős szél megnehezítette az oltást is.
Malaga tartományban, 


különösen érintett hat település, (Coin, Mijas, Ojen, Monda, Marbella, Alhaurin el Grande) lakói közül, közel 4000 ezer embert kellett evakuálni. A kitelepített emberek, sportcsarnokokban, szállodákban, autókban ülve a tengerparton várták, hogy mikor térhetnek vissza az otthonaikba. Sajnos sokaknak ez nem volt lehetséges, mert porrá égett az otthonuk.







A hozzánk legközelebbi terület Benahavis ahol sikeresen megállították a tűz terjedését, 22 km-re van.
A mentés rendkívül összehangolt volt. Több mint 300 tűzoltó a katonasággal, rendőrséggel közösen, napokon keresztül tartó küzdelemben lokalizálta a tűzet. 


A tűzoltóság véleménye szerint az igazi veszély, októberben szűnhet meg, ha néhány esős nap következik.
Spanyolország egy évtizede szenved az óriási erdőtüzek miatt. Ebben az évben eddig már háromszor annyi erdő égett, mint 2011-ben összesen.
Az erdőtüzek kockázati térképén látható, hogy Malaga tartomány 30 százaléka sebezhető. 
 
Több hónapja alig volt csapadék, és gyakori volt a 40 fok feletti hőmérséklet is. A domborzati viszonyok például ebben az esetben is, nehezítették a települések védelmét. 


 A ma reggeli közlemény szerint a tűz 8200 hektárt semmisített meg a Costa del Sol-on.




2 megjegyzés:

  1. Egy kis pontositas: A tuz nem a malagai kikoto kozeleben kezdodott hanem Barranco Blanco-nal Coin es Alhaurin el Grande kozott. (Egy "kicsit" azert odebb van..) Egy csodalatos kristalytiszta vizu hegyi patak csordogal ott. 3 nappal a tuzvesz elott ott toltottunk 1 napot a baratainkkal... szept. 03-an elmentunk megnezni mi maradt a tuz utan... szomoru.... fekete hegyek mindenfele... de szerencsere a patak es az azt korulvevo novenyzet majdnem erintetlen maradt, csak az utolso szakaszat erintette a tuz.... es a csodaval hataros modon a kornyeken levo hazak nagy resze megmaradt... Remeljuk nem hallunk tobb ilyen hirt, es jovore tobb eso lesz!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm az észrevételt, utána fogok járni. Addig is mellékelem ezt a legújabb linket angol nyelven: http://www.euroweeklynews.com/news/costa-del-sol/itemlist/tag/Malaga%20Fire

    VálaszTörlés