Valamikor a 70-es évek elején vásároltam egy könyvet abból az indíttatásból, hogy egy nagyon kedves barátnőm beszámolt spanyolországi turistaútjáról. A könyvet Reményi-Gyenes István újságíró, riporter, költő, műfordító, a spanyol kultúra lelkes rajongója és tájékozott népszerűsítője írta. A könyv címe: Granadától Segoviáig. Néhány éve a könyv már a Spanyolországban élő gyerekeim könyvtárában van. Most nyílt lehetőség arra, hogy barátainkkal együtt Esteponából kiránduljunk Granadába, és ott pár órát az
Alhambrában tölthessünk.
Hat éves unokám és egy kisfiú, (aki egy évvel fiatalabb az unokámnál) is velünk voltak. A palota együttesbe (Los Palacios Nazaries) három órára szólt a belépőjegyünk. Egy órával előtte érkeztünk, "biztos ami biztos" meggondolásból, mert késés esetén már nem juthattunk volna be.
Sajnos, hogy nem jutottunk el Granadában a csodálatos helyekre mint az Albaicin, a Katedrális vagy a Királyi Kápolnába. Talán majd legközelebb! Így is boldog vagyok, hogy láthattam a csodából egy keveset.
Több útikönyvben és a
neten is olvasgattam, néztem
fotókat, de engem az említett könyv részletei ragadtak meg, így másolok néhány bejegyzést e könyvből és a
FOLYTATÁS-részében is a bejegyzésembe.
Granada
Maga a város 669 méter magasan fekszik, egy völgyben, amelynek vonulata a tengerhez vezet. A málagai kikötőhöz, amelyet mindenkor védelmezhetett a flotta, de amely ugyanakkor kereskedelmi ablak a világra. S e völgy éghajlata maga az örök tavasz, növényzete majdnem trópusi, s olyan termékeny, hogy ezt a "Vegát" - így hívják spanyolul e virágos-zöld mezőséget Andalúziában - semmiféle emberi dúlás, erőszakos rombolás nem tudta soha kopárrá fosztani.
Délen pedig az ország legmagasabb hegysége védi ellenség ellen, vihar ellen: a Sierra Nevada, 3400-3500 méteres csúcsain örök hóval.
Tulajdonképpen Granada önálló története is ott kezdődött, hogy az izzó sivatagok gyermekei megfészkelték magukat ezen a tájon, és elnevezték "a Korán Paradicsomának".
Közismert, hogy a moszlimok tulajdonképpen a 700-800 éven át is csak inkább ideiglenes lakónak érezték magukat az ibérek földjén. Talán ez a környék, ez a tartomány vált egyedül hazájukká. Itt érezték csak igazán otthon magukat. Az egyáltalán nem egységes muzulmánok, a szíriai, egyiptomi arabok s az észak-afrikai berberek egyenetlenkedő törzsei itt megszelidültek.
Az a bizonyos világhódító harci magatartás itt átalakult valami buja érzékiséggé, rafinált, elernyedt luxuséletté, amely a szellem különleges kifinomultságát eredményezte. Ez a táj - és ez a biztonság - a tétlen tűnődésre, a filozófia és a művészetek művelésére hajtotta őket. Erről híres Granada.
1984-ben Buenos Aires-ben az UNESCO Világörökségi Bizottsága az Alhambrát és a Generalife-t a Világörökség részévé nyílvánította. Így Spanyolország, Amdalúzia, kötelezettséget vállalt, hogy gondosan megőrzi és védi a történelmi műemlék együttest és környezetét.
Az Alhambra komplexumban több mint 300 ember dolgozik jelenleg, nagy lelkesedéssel, tudással, jó akarattal, (régészek, tudósok, kertészek, restaurátorok, építészek, őrök, informátorok, takarítók, és biztonságiak csapata) lehetővé téve, hogy évente több mint két millió ember megtekintheti az
Alhambrat.
EMLÉK-KÉPEK 1
