2013. június 22., szombat

Budai Irgalmasrendi Kórház

Ez egy olyan bejegyzés a blogom-ban ami kicsit talán távol áll az eredeti elképzeléstől, hogy ugyanis beszámoljak barátaimnak a családommal együtt töltött Spanyolországi élményeimről, vagy írjak  Magyarországra vonatkozó információkat az unokám számára. Ez inkább életem egy nem is könnyű szakaszáról szól, de valamilyen szálon még kapcsolódik is Spanyolországhoz, Granadához?!!!
Azt, hogy most a bejegyzést már az otthonomban írom, és nem a Budai Irgalmasrendi Kórház-ban köszönet és hála minden segítőmnek!

Több éves várakozás után találtam rá a kórházra és orvosomra, aki segített, hogy a teljes gyógyulásom után, egy szabadabb, mozgásomban kevésbé korlátozott életet élhessek.

Attól kezdve, hogy a tőbe kerültem, egy abszolút bizalom vett rajtam erőt!

Ehhez még az a légkör is hozzásegített ami ott fogadott!
A műtétet követő napok nehézségeinek a leküzdésében az orvosok, nővérek lelkiismeretes munkája is segített. Hálás vagyok, hogy megismerhettem a betegtársaimat, akik külön-külön és együtt is ajándékul szolgáltak nekem.
Lelki és fizikai segítségnyújtásban élen jártak rokonaim, barátaim, lelkigondozói a kórháznak! Ílyen szeretettel körülvéve "gyerekjáték" volt a gyógyulás!


A Budai Irgalmasrendi Kórház fenntartója a Betegápoló Irgalmasrend, melynek szellemisége meghatározza gyógyító munkájukat, betegeikhez való hozzáállásukat.

A rend alapítója Istenes Szent János (1495-1550)

A rend és a Kórház címere és szimbóluma a gránátalma. Eredete és jelentése összetett. A gránátalma Granada címere, jelképe.

A gránátalma finom, jóízű gyümölcs, amely éretten kinyílik, így láthatóak lesznek piros, ehető vitaminban gazdag magvai. Már az ókorban is az isteni és emberi szeretetet szimbolizálta. Mivel a növény egyidejüleg növeszt gyümölcsöt és termőket a halhatatlanságot is jelképezi.
Az Irgalmasrend címerében a gránátalma és a kereszt a segélykeresők felé való nyitottságot, valamint a karizma gyümölcsösségét is jelenti: jótevő szolgálat, amely áldásaiban megsokszorozódik a világban.
Istenes Szent János örökségének jegyében a Betegápoló Irgalmasrend a történelmi Magyarországon 1650-ben jelent meg. Ma többféle egészségügyi és szociális intézményt működtet, és irgalmas szolgálattal segíti a rászorulókat. A legnagyobb a budai irgalmasrendi komplexum. 1950-ben államosították, ORFI néven működött tovább. A rendszerváltozás csak elvileg adott lehetőséget az eredeti tulajdonjog visszaállítására. A rend ma Magyarországon a budai, pécsi, és váci kórházakat, valamint az érdi idősek otthonát működteti. Ehhez két városban patika is tartozik, valamint Budán található, a közelmúltban felújított török fürdő is.


Az Irgalmas Rend magyarországi képviselője

Fotókat egy kivételével az internet segítségével használtam a blogban!